.....

Hédi egyedül ébredt, mintha csak álom lett volna ami az éj leple alatt törént vele, vagyis ami végül mégsem történt meg. Tapasztalatlan és gyakorlatlan volt, még Győző figyelmessége sem tudta feloldani a félelmeit, a görcsösségét, de a férfi nem tett szemrehányást, csak ölelte és vigyázott rá.

A forró víz alatt sem tért még magához, egy jelre várt – vagy Győzőre. De sem a jel, sem Győző nem érkezett meg. Legszívesebben elsüllyedt volna bizonytalanságában, szégyenében hogy még erre sem volt képes, haragudott önmagára, a világra, a szüleire, akik elzárták előle ezeket az érzéseket, a megtapasztalás lehetőségét, attól félt hogy ami épp csak most kezdődött el, az máris véget fog érni, mert ügyetlen volt és tapasztalatlan.

Győző az éjszaka hátralévő részében csak hánykolódott, nem tudott aludni, attól félt megbántotta a lányt, hogy fájdalmat okozott neki, hogy nem akarja majd hogy ő újra átölelje, pedig valami egészen furcsát kezdett érezni a lány iránt. Várta a reggelt, hogy láthassa Hédi szemét, hogy beszélhessen vele, de azt is tudta hogy vigyázniuk kell. Neki családja van, ők itt dolgoznak, a nyaralók nem vehetnek észre semmit abból ami kettejük között történik.

Reggelinél találkoztak. Győző nem tudta levenni a szemét a lányról, Hédi pedig elmerült a férfi szemének tengerében, de már nem fuldoklott. Géza semmit sem vett észre, vagy nem akarta észrevenni ami előtte zajlott. Reggeli után a nászutaspárok kirándulni mentek, Géza visszavonult pihenni, másnap indultak haza, fel akart készülni a hosszú útra.

Hédi amilyen gyorsan csak tudott, reggeli után a szobájába ment, inkább elküzdötte magát remegő lábakkal a második emeleti sarokszobáig, minthogy Győzöhöz közelítsen, pedig minden vágya az volt hogy a férfi karjaiban lehessen. Egy perc múlva kopogtattak az ajtaján, Győző kapta a karjaiba. Alig tudtak kibontakozni az ölelésből, pedig indulniuk kellett elszámolni a helyi utazási irodába, Lopez Úrhoz.

A szomszéd üdülőtelepre kellett menniük. Nem volt nagy forgalom, békésen haladtak a tengerparti autóúton, Medvetalp kaktuszok és eperültetvények között. Győző Hédit figyelte a kormány mellől, Hédi pedig őt nézte. A spanyol főnök elégedetten nyugtázta hogy Hédi ismét szép összeget keresett neki, gratulált a sikeres kirándulásokhoz amiről már sokat hallott, fizetést ígért Hédinek, ha neki is dolgozik amíg kint van, és magasabb jutalékot ígért a lánynak az újabb közösen szervezett programokért. Hédi elégedetten és nyugodtan távozott, tudta hogy a délutánt Győzővel töltheti, már tudta hogy a férfi nem veti meg és nem ítéli el a tapasztalatlanságáért, bízott benne és boldogan bújt hozzá amikor kettesben maradtak végre.

Kézenfogva sétáltak a telep strandján, ott nem kellett félniük senkitől, fél óra múltán mégis visszaindultak. Néhány nappal korábban Hédi említette hogy szeretné megnézni a közeli Delfinárimot, és Győző ma meglepte őt a belépőkkel:

- Nem Te mész, MI megyünk, és ezután mindenhová MI megyünk, együtt. Te egyedül nem mész sehová – mostantól én vigyázok rád.

Hédi szóhoz sem jutott, sosem volt még része ilyesmiben.

Úgy húsz percnyi buszozás után értek el a Delfináriumba. A csoporttagok már meséltek nekik korábban a csúszdaparkról, a családosok kedvenc helyéről, a delfin show-ról, ahol Hédi beleszeretett a gyönyörű állatok játékosságába, ügyességébe és kedvességébe, és bár tiltották, a show végén mégis sikerült megsimogatnia az egyik uszonyost.  Jól érezték magukat, béke és teljes egyetértés volt közöttük, szabadok voltak.

Papagájok, pingvinek, egzotikus növények várták őket – de valószínűleg ők csak egymást látták. Győző nem volt hajlandó elengedni Hédi kezét, ölelte amikor csak alkalom adódott rá, figyelt Hédire, kényeztette és szerette őt. Ott nem kellett figyelniük, nehogy észrevegye őket valaki, a csoportjuk tagjai egy másik napon már jártak ott, nem kellett félniük ismerős arcok felbukkanásától.

Másnap hazaindultak, Győző titkon figyelte Hédit a tükörből, Hédi pedig a sötétből vigyázta Győzőt vezetés közben. Útközben csak akkor beszéltek ha épp fizetni kellett az autópályán, vagy a határnál Hédinek beszélnie kellett a határőrrel, bemutatni a csoportlistát, vagy az útleveleket. A kávészünet megállókban Győző kiszolgálta az utasokat, végül Hédinek vitt egy kávét, alig észrevehetően mindig hozzáért a lányhoz, mindig megnevettette – szerette a mosolyát, szerette a szemét. A hazaérkezés estéjén Győző egészen hazáig vitte Hédit a busszal, a hangos jármű alig fért el a szűk utcában ahol Hédi lakott. Egy lopott kézfogás volt csak a búcsú, Hédit figyelő tekintetek várták. A szomszédok felébredtek a zajra, a család pedig már az utcán várta az érkezőket, ők pedig igyekeztek nem feltűnően viselkedni, valakinek azonban mégis feltűnt valami..

....